HDTV a világban
A HDTV bevezetése Japánban kezdődött, ahol a lakosság rendkívül fogékony a technikai újdonságokra. A szigetországban a HDTV analóg változatát Hi-Vision néven már az 1980-as évek elején bevezették.
Az analóg HDTV korai bevezetése után Japánban már az ezredforduló előtt elkezdték az átállást a digitális technikára. Ma már több millió japán háztartásban fogják a nagy felbontású műsorokat, és több 24 órás HD tévéprogram érhető el.
Az Egyesült Államokban a szabványokért felelős bizottságok és hivatalok az 1980-as évek végén már nem szorgalmazták az analóg HDTV rendszert bevezetését, a digitális szabványok véglegesítése és a technikai feltételek kialakítása azonban csak az 1990-es évek közepére valósult meg. Végül a HDTV adás 1998 novemberében indult meg az Egyesült Államokban.
Szenátusi döntés alapján az USA-ban a digitális átállásnak 2008-ig kellett volna megtörténnie, de ebben az időszakban még annyi analóg televízió maradt a háztartásokban, hogy a kongresszus végül 2009 közepéig kitolta az analóg földfelszíni műsorszórás végleges leállításának időpontját.
Európában a HDTV adás 2004-ben indult meg, és a 2006-os labdarúgó világbajnokság volt az első olyan esemény, melyet az európai országok többségében az előfizetők már HD felbontásban nézhettek. Magyarországon az első hasonló volumenű HDTV adás fizetős szolgáltatóknál a 2008-as pekingi olimpia közvetítése volt.

